Az aggódás a tetőfokára hág * Bella

- Ez nem lesz jó- suttogtam Edward fülébe.

- Ne izgulj nem lesz semmi baj. Még időben észbekapott és kijavította magát.

- Ezt meg hogy érted?

- Hát ... Izé- zavarba volt. - Még nem mondtam? Volt egy kis nyelvbotlása, de rájött, hogy apa helyett nekik csak Edward vagyok.

- Mondtam, hogy ez nem lesz jó! Nem kéne emberekkel barátkoznia.

- Ugyan már Bells. Semmi baj nem lesz.

- Dehogy nem. Ebből csak az lehet.

- Miss. Halle mi az egyenlet megoldása? - kérdezte Mrs. Moris köztem és Edward között cikázó tekintettel. Edward kapcsolt, hogy nem figyeltem ezért a fülembe suttogta a megoldást.

- 567.

- Helyes válasz. Most az egyszer megúsztuk. De nem lesz még egyszer.

Fellélegeztem. És folytattuk tovább a beszélgetést.

- Nekem ez az átmenős herce-hurca se jön be. Mi lesz, a feltűnik nekik az ágyak hiánya? Az még oké hogy Nessie-nek és a mi szobánkba van, de Alice és Roselie szobájába nincsen.

- Én szerintem ez a legkisebb gond. Én Steve miatt aggódnék.

- Igen ez is nagy probléma. Tudod, mit kihagyom ma a nagy családi vadászatot és maradok a közeli erdőbe. Így én is szemmel tarthatom őket.

Ed egy kicsit elgondolkozott.

- Ez jó ötlet. Én se megyek inkább veled tartok. Így Nessie nem vesz észre minket. Alice lesz majd a besúgónk.

Mrs. Mosis ekkor közelebb jött. A padunk felé sétált.

- Mr. Cullen velünk is megosztaná azt az érdekfeszítő beszélgetnivalót, ami nem várhat szünetig?

- Elnézést tanárnő, de épp Bellának magyaráztam az anyagot.

A tanárnő peckesen bólintott és visszaballagott az asztalához. Szerencsére megszólalt a csengő, így nem kellett a morcos tanárnő közbevágásait hallgatnunk.

Ezután még jött három unalmas óra aztán az ebédszünet. Nessie megkért minket had egyen a többiekkel. Mi megengedtük neki.

Így a kis nyolcas Cullen családunk a szokásos magányos brancsba próbáljuk tettetni az evés látszatát.